Hírek
Szeretteinkre emlékeztünk
2008. november 03
Mint minden évben idén is a madéfalvi temetőt több százan
látogatták, és emlékeztek szeretteikre. Délután 3 órakor szentmisét mutattak be
az elhunytakért, majd az új sírok megáldására került sor.
Az esti órákban a szokásokhoz híven gyertyafény világította
meg a SICULICIDIUM emlékművet és a templomkertben levő hősök sírját. A község
lakói a szabadságért életüket áldozó vértanúkért is meggyújtották az emlékezés
gyertyáját.
Ezek a gyászos ünnepek figyelmeztetnek bennünket, és arra is
rávezethetnek, hogy az élet "túléli" a halált. Ha életünk nem más,
mint az örökkévaló, teremtő és Megváltó Isten életében való részesedés, akkor
Isten a mi személyiségünket is örökkévalóvá teszi, és ezen még a halál sem
foghat ki. Lehet, hogy a halál pillanatában úgy érezzük, egy kicsit elengedte a
kezünket, de odaát újra megfogja. Szent Pál apostol szinte vakmerő bizalommal
állítja: "számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség" (Fil
1,21). Ahogy a gyertya sem ég el, nem fogy, világít hiába, hisz a körülötte
élőknek fényt és meleget áraszt, életünknek is erről kellene tanúskodnia:
szeretetből, szeretettel másokért élni.