


Csíkszékért díjakat adott át az RMDSZ Csíki Területi Szervezete december 17-én, szombaton. A díjak átadására a Területi Küldöttek Tanácsának ez évi utolsó ülésén került sor.
A kulturális élet területén kifejtett tevékenységéért RMDSZ Csíkszékért díjat kapott Köllő Ferenc zenetanár, karnagy, zeneszerző. Méltatásában elmondták, hogy két alcsíki (Csíkszentimre és Csíkkozmás), illetve egy felcsíki (Csíkmadaras) településen tanítja a fiatalokat, gyerekeket a zene és a zeneelmélet elsajátítására. Azért különleges ez, mert olyan közösségekben teszi, amelyekben nem a hangszer művelése a legfontosabb tevékenység.

A vidékfejlesztés területén kifejtett tevékenységéért RMDSZ Csíkszékért díjban részesült Szentes Antal, a Bogát Fejlesztési Társulás menedzsere. Méltatásában a Bogát Fejlesztési Régió nagy projektjét ismertették amelynek eredményeképpen négy felcsíki település talán legnagyobb beruházása valósul meg. Csicsó, Madéfalva, Rákos és Szentmihály községekben közműveket, utat, napköziotthont, valamint ifjúsági és kulturális központot építenek.

A közigazgatás területén kifejtett tevékenységéért RMDSZ Csíkszékért díjat nyújtottak át Gergely Andrásnak, Csíkszentmárton község polgármesterének, az Alcsíki Kistérségi Fejlesztési Társulás elnökének. Méltatásában a kistérség csapatkovácsoló erejét hangsúlyozták, amelynek eredményeképpen az alcsíki kistérségben tevékenykedők együtt gondolkodnak, terveznek.
Az oktatás területén kifejtett tevékenységéért RMDSZ Csíkszékért díjat vett át Gál Jenő, nyugalmazott iskolaigazgató, testnevelő tanár Csíkszentdomokosról. Méltatásában kiemelték, hogy tanáremberként és iskolaigazgatóként megértette és átérezte, hogy egy vidéki pedagógus szerepe összetett. Egy vidéki pedagógusnak át kell lépnie az iskola falait, közössége érdekében is tevékenykednie kell.
A díjátadások mellett sor került Kelemen Hunor szövetségi elnök politikai tájékoztatójára, illetve Borboly Csaba területi elnök éves tevékenységi beszámolójára is. Továbbá a Területi Küldöttek Tanácsa az ülés keretében egy perc néma csenddel emlékezett Csíkdánfalva pár hete elhúnyt polgármesterére, Süket Jenőre.
LAUDÁCIÓ
SZENTES ANTAL – a Bogat Fejlesztési Régió menedzsere
Mindent a projektért – ezzel a rövid mondattal jellemzik Szentes Antalt a Bogát régiónál dolgozó kollegái. Azt hiszem, ez mindent elmond.
Szentes Antal felcsíki megyei tanácsos. A Bogát Fejlesztési Régió menedzsere. A madéfalvi RMDSZ választmányi tagja. A Madéfalvi Ifjúsági Kezdeményezés tagja. A Siculicidium Egyesület titkára. A Madéfalva-Herend Baráti Társaság elnöke.
Végzettsége szerint erdőmérnök, de amint ez a felsorolásból kitűnik, elsősorban a közösség szolgálatának szenteli életét, munkáját.
Sokan emlékeznek közülünk, amikor nem is olyan nagyon rég minden újság főhírként hozta le, hogy a Bogát Fejlesztési Régió pályázatot nyert, amelynek révén négy felcsíki település fennállásának talán legnagyobb beruházása valósul meg. Hogy a több mint tízezer felcsíki lakost érint az a nagyméretű projekt, melynek révén Csicsó, Madéfalva, Rákos és Szentmihály községekben közműveket, utat, napköziotthont valamint ifjúsági és kulturális központot építenek. Ez csak egy Szentes Antal számos munkája közül. Mindegyiket szívvel, lélekkel, teljes odaadással végzi, végezte. Lelkesedése, lendülete a csapathoz való ragaszkodása jó értelemben ragályos.
Reméljük, hogy még nagyon-nagyon sokáig gazdagítja tevékenységével nemcsak a Bogát Fejlesztési Régió és Felcsík, hanem egész Csík életét is. További jó munkát kívánunk neki!








