Herend
Madéfalva és Herend kapcsolatának gyökere a II. világháború idejére nyúlik vissza.
1945. március 16-án bombatámadás érte Herendet, amely során a vasútállomáson lévő 27. székely ezredet szállító szerelvényt is találat érte. A vonaton 21 erdélyi katona, köztük 8 madéfalvi vesztette életét.
Pesovár János főjegyző a háborús tilalom ellenére minden halottat anyakönyveztetett, és így nem névtelen hősként alusszák örök álmukat a herendi temetőben, ahová 2 nap múlva 1945. március 18-án délután fél 5-kor egyházi szertartással, valamennyi halottat külön koporsóba helyezve, a lakosság óriási részvétele mellett eltemettek. A temetésen Lajos Balázs madéfalvi plébános is részt vett, ő búcsúztatta a hősi kitartás példáit és tulajdon híveit.
Az idő múlásával a régi sírhantok besüppedtek, a fejfák elkorhadtak.
1973-ban egy kerékpártúra során csíki személyek keresték fel a herendi temetőben nyugvó madéfalviak sírját.
1989-ben egy lelkes Baráti Társaság, az akkor még nagyközség előljárósága, a lakosság és civil szervezetei szívós, türelmes, kitartó munkával a sírokat megtisztította, a parcella körül betonkeretet épített és csodálatosan szép óriás méretű csíki sírkeresztet állítottak fel. Előlapján Erdély ősi szimbólumai: a Nap, a Hold és a csillagok, valamint a patrónus, Szűz Mária monogramja az M betű található. Hátlapján egy ősi székely siratóének két sora olvasható :
" Megsirat engem madár es,
Meghajlék előttem az ág es."
A rendszerváltás után a herendi temetőben minden évben gyertyát égetnek az elhunyt hősi halottak leszármazottai, valamint küldöttségek vettek részt az ott megrendezésre kerülő megemlékezéseken és rendezvényeken.
2004. február 29-én megalakult a Madéfalva-Herend Baráti Társaság. A szervezet céljai között szerepel: Madéfalva és Herend város közötti kapcsolat fentartása, ápolása, a családok közötti kapcsolatok további kiszélesítése, a barátságok elmélyítése, közös kiutazások megszervezése madéfalvi küldöttségek számára jeles ünnepnapok alkalmával, megemlékezéssel egybekötve a herendi temetőben nyugvó hősi halottak sírjánál, a Madéfalvára érkező herendi csoportok fogadása, étkeztetése, elszállásolása valamint programjaik szervezése, kapcsolat kiépítése a két település intézményei, óvodái és iskolái között, cseretáborozások megszervezése, támogatása, kulturális előadások szervezése, amelynek célja a székely szokások és hagyományok megismertetése a szomszédos ország lakóival, valamint állandó kapcsolattartás a Bakony-Hargita Baráti Kör vezetőségével.
A két település közötti kapcsolat hivatalossá tétele és megerősítése céljából a két település önkormányzata 2005. június 3-án testvértelepülési, együttműködési megállapodást kötött, amelyben a felek elhatározták, hogy megerősítik a baráti kapcsolatot a két település között, hatékony együttműködés kialakításán munkálkodnak művelődési, nevelési, sport, egészségügyi, turisztikai és más területen azzal a céllal, hogy elősegítsék a két település fejlődését.
A családok közötti kapcsolatok ápolása mellett évente idelátogat Herend küldöttsége és részt vesz a községünkben zajló rendezvények valamelyikén, valamint madéfalvi küldöttség is kiutazik minden év márciusában Herendre, ahol a március 15-i ünnepségen való részvétel mellett a madéfalvi hősi halottakra is emlékeznek a temetőben.
Herend város honlapja